Az egész folyamat úgy indult, hogy fázni és zsibbadni kezdett a bal lába. Először nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget – csak átfagyott, majd átmelegszik, gondolta. Harminc kilométert futott a hegyen éjjel, ilyenkor a kamásli, a meleg ruha és a mozgás csak a testet védi a hidegtől. Hamvas triatlonisták szegődtek mellé, a fejlámpa fényénél élvezettel nézte, ahogy feszes nadrágjukban nyargaltak előtte, ahogy minden szökkenésnél megfeszültek a tökéletes idomok, ahogy a belőlük áradó zabolátlan erő vibrált a jeges holdvilágnál. Sziluettjük forró leheletüktől minden lélegzetvételnél elhomályosodott, hogy aztán elemi erővel hasson rá ismét a kitisztult látvány, amikor szertefoszlott a pára.

Minden erejével igyekezett átadni magát a pillanatnak, és nem gondolni mindarra, amit az olcsó panzió szobájában maga mögött hagyott. Azt a szobát a halál szaga járta át, a kór áporodottan ivódott bele a bútorokba, a félig leszakadt függönybe, a szétdobált ruhákba, és őbelé, aki üres tekintettel, lázasan feküdt a kényelmetlen ágyon, mozdulatlanul, ernyedten, mint egy sietve levetett télikabát. Nem beszéltek sokat, mielőtt eljött. Csak néztek egymás szemébe hosszan, latolgatva a lehetséges kimeneteleket. Felöltözött, lenézett rá az ágyra, és szenvtelen hangon csak annyit mondott neki búcsúzóul: a lovakat lelövik, ugye tudod?

A hegyen megállt az idő. Szarvascsordaként galoppoztak a járatlan utakon, térdig érő hóban. - Dehát el kellett jönnöm! - győzködte magát. Próbált kapaszkodókat keresni, önigazolást, bármi erkölcsi alapot arra, hogy leküzdhetetlen szabadságvágya végül felülírta a bűntudatot. - Meg kellett tennem!

A telihold fényét felváltották a kelő nap sugarai, az erdő titokzatos neszeit az ébredező falu zaja. Az ülésfűtéstől mindig libabőrös lett, és olyan hangot hallatott, mint az anyák, amikor magukhoz ölelik rég nem látott gyermeküket. Most viszont nem szűnt a jeges zsibbadás akkor sem, amikor 25 fokra állította a klímát. Megrémült. Forró italra vágyott, ezért gyorsan egy kávézó felé vette az irányt. Leparkolt, sietős, ideges léptekkel bement, ingerülten és kurtán viszonozta a kávépincér modoros köszönését. A hetven körüli nő idegtépő nyugalommal, kimért mozdulatokkal, negédeskedő kommentárral ajánlott különböző kiegészítőket, mézet, szójatejet, süteményt. Adja már ide azt a kibaszott kávét! - üvöltött rá, aztán bűnbánóan hozzátette: - Ne haragudjon, rossz napom van. A nő megszeppent és csalódott arccal tette le elé a gőzölgő papírpoharat: - Tessék, aranyos. Semmi baj.

Már derékig fázott. Nem értette, miért nem akar szűnni. Remegni kezdett, pánikba esett. Sírni szeretett volna, de nem jöttek a könnyek. B-bassza meg – dadogta elkeseredetten. A bevásárlóközpontban keresett egy radiátort, lerogyott mellé, átölelte, és könnyek nélkül, rázkódó vállakkal mormogta maga elé: nem kellett volna otthagynom.

Próbálta felidézni az éjszaka emlékeit, erőlködött, hogy átjárja megint az a forróság, ami odakint a hegyen, amikor a fiatal testek körül izzott a levegő, amikor forró volt mindene, amikor rácsodálkozott, hogy szinte sisteregve olvad a kezében a felmarkolt hó. Most pedig a forró fűtőtestet is hidegnek érezte. - Rosszul van? - kérdezte a biztonsági őr. - Semmi... semmi baj, csak megszédültem.

Hazaérve levest főzött magának, a fűtést legmagasabb fokozatra állította, és kabátban, sapkában gubbasztott a kanapén, remegő kézzel kanalazva a gőzölgő ételt. Kétségbeesetten, dideregve, kapkodva lázmérőt keresett. Az öt perc leteltével döbbenten meredt a higanyszálra: 33 fok. Forró fürdőt vett, égette a bőrét, de a fagyos zsibbadás már a mellkasáig terjedt. Már nem bírt több mézes teát inni, és rémülten konstatálta, hogy mindkét karja is hideg, mint a jégcsap. A lázmérő az újabb próbálkozásra már csak 29 fokot mutatott.

Megpróbált aludni. Vacogott a három takaró alatt, és most hirtelen érezte és értette, hogy mi a terjedő hideg, a kiüresedés, a zsibbadás forrása, amint két kezét nagyon lassan mellkasának bal felére tette. Jéghideg volt. - M-mit.. mit tettem?

Sokszor látták még azután Felsőtárkányban. Azt mondják, minden évben eljön január közepén, megszáll a kis panzió 5-ös szobájában, éjjelente eltűnik, hogy aztán csak hajnalban kerüljön elő ismét. Senki nem tudja, hol jár éjszaka, reggel észrevétlen távozik, és csak a forró radiátorok és temérdek teafilter jelzi, hogy ott járt megint.